Sziasztok pajtik!
Örülök, hogy újra itt vagytok, és olvastok.
Most nincs hosszú monológ, csak a folytatás.
Legyetek jók - de ne nagyon -!
xx Lena
- Anyu. - nyögtem erőtlenül, alig hallottam a hangom. Komolyan, jelen pillanatban szerintem elment nyaralni az Azori-szigetekre, mert hogy nálam nem volt, az tuti. A látvány. Az tömte be a szám, és tépte el hangom húrját. A látvány maga egy személy volt. Fiú.
- Szeretnél hazamenni? - hallottam anyu hangját, de annyira dobogott testemben, ereimben a vér, hogy alig értettem valamit. Fülem gátat épített maga köré. Ahogyan én is, még anno. Micsoda metafora!
Egy lánnyal volt, cseverésztek a kávézóban. Velem is ott beszélgetett. Sőt, fokozom. Ott ismertem meg.
Gyönyörű tavaszi nap volt, igazi romantikus helyzet, csiripelő madarak, hét ágra sütő nap, illatozó virágok, rügyező fák. Senki sem kívánhatna ennél többet, remek alkalom minden nyálas, romantikus dologhoz. Naná, hogy ezt a dátumot választotta az a barom is.
Ott ültem, a kávézó teraszán, ittam a zöld teámat, és kifújtam magam, éppen zongora vizsgán voltam túl. A pincér kihozta a számlámat, amit azonnal rendeztem, aztán már indulni készültem, felkaptam a - amúgy mindig ólom súlyú, de most - pihe könnyű táskámat, és már-már mentem is, amikor - igazi filmbe illő pillanathoz hűen - belebotlottam az előttem haladóba, leejtettem a pénztárcám, amit még nem sikerült elraknom, az a földre zuhant. Miközben egyenesedtem felfelé, már láttam kibe is botlottam bele igazán. Ádám volt az, aki már évek óta nagy szerelmem - mert miért is ne - , és persze pont most, pont ekkor kell neki is ott lennie, ahol én, és pont olyan jól kell kinéznie, mint általában mindig. A lányok odavoltak érte, de mindenki tudta is egyben, lehetetlen álom. Ugyanis neki tetszett valaki. Senki nem tudta ki, de azt tudták, oda van a lányért, mert tényleg - de tényleg - egy lányra sem nézett rá úgy. Köszönt, beszélgetett, rendes volt, de semmi több. Semmi jel, amiből bárki is levágta volna, ki az a lány. Nagyon óvatos volt - lehet direkt, vagy csak spontán tényleg nem a suliba járt a csaj - még a haverjai előtt is.
- Minden oké? - kérdezte rögtön, miután rendesen kisöpörtem arcomból a dús loboncomat.
- Öö.. - kerestem a hangom. - Ja. - ennyi amit kibírtam nyögni izgalmamban, zavaromban, és ügyetlenségemben. - És veled? - iszonyat bénán hangzott, de én komolyan ezt kérdeztem. Így visszagondolva, tényleg iszonyat béna voltam.
- Öhm, aha. - nevette. Kinevetett. Vérvörös arccal makogtam valami "Aha" félét, majd úgy döntöttem nem égetem magam tovább, ezért indulóra vettem a formám. - Hé. - elkapta a karom, amikor mellette haladtam volna el. - Tényleg jól vagy? - mélyen a szemembe nézett.
Ugyan, hát hogy lenne minden rendben? Éppen életem szerelme fogja a karom, közel tartva, az előbb botlottam belé, édesen mosolyog, és még mindig szédítő illata van. Hát persze, de amúgy minden oké, hogyne.
- Persze. - hazugság, remekül ment már akkor is.
- Hát, én is. - gúnyolódik. Vigyorogva gúnyolódik rajtam, és én nem tudok mit tenni, csak állok ott, szédülten, megszállottan rajongva egy bunkó iránt. Annyira elérhetetlen, még ilyen közel állva is hozzám. Az érzések tódulni kezdtek bennem, ezért úgy döntöttem semmi kedvem előtte elbőgni magam, csendben távozom.
- Mennem kell. - makogtam lehajtott fejjel.
- Hova?
- Haza.. - ez nem volt teljesen hazugság, valóban ideje volt hazamennem.
- Egy tea sem fér bele, csak mert én is jól vagyok? - kérdezte, és már majdnem ismét sírógörcs csapott a hasamba, amikor felismertem a mondat első felét.
- Mi? - kaptam fel a fejem, és rá meredtem.
- Meginnál velem egy teát? Te is jól vagy, én is, ezt ki kell használni. - vigyorgott rajtam nevetve. De aranyos volt. Aranyosan gúnyos. Nem bunkón bunkó, hanem viccesen bunkó. Nem tudom miért, de akkor ott ez nagyon tetszett. Teáztunk, és még az nap elkezdtünk beszélgetni Facebook-on, és szépen lassan járni kezdtünk.
A másfél év alatt, amíg együtt voltunk folyton felhozta a "Tényleg jól vagy? Mert én is." poénját, ami nekem még mindig nem volt vicces, de neki tetszett, hát ráhagytam. Remek időket éltem akkor, mindenem megvolt. Szerelem, család barátok, boldogság.
Boldogság, milyen fura is ez. Ez nem egy fogalom, ezt nem lehet körbe írni. A boldogság egy mentális állapot, egy látásmód, olyan ideális állapot, amelyre ugyan vágyunk, de nem tudjuk meghatározni. Pontosan ezt éreztem ezekben az időkben. Hogy mindenem megvan, amit valaha akartam. Hogy nekem így tökéletes, és bárcsak minden megmaradna. De tudtam, elkerülhetetlen, amit akarok. A szerelmek jönnek-mennek. állítólag a barátok megmaradnak, de ez is baromság, nincs két egyforma kapcsolat. Van aki úgy gondolja, majd lesz másik, míg van, aki él-hal azért, hogy egy barát, örökké maradjon. Érdekes milyen gyorsan meg tud változni egy öröknek hitt állapot. Egyről a kettőre. És ekkor voltam igazán boldog. Vele.
- Kira. - rázott vissza anyu a valóságba.
- Jól vagyok, anyu. - nyugtattam meg, de szememet nem vettem el a párosról. Ádám láthatóan odavolt a lányért, és hirtelen eszembe jutott. Vajon végig én voltam az a lány, aki Ádámnak tetszett? Vajon én kellettem neki végig? Vajon én voltam az eltitkolt lány? Mert ha igen, akkor számomra miért nem volt észrevehető, hogy kellek neki? Nagyon óvatos volt, az tény. De én sose vettem észre, hogy velem más lett volna. Néha beszéltünk, folyosón, vagy ha egy társaságba voltunk, de akkor sem csak ketten, mindig tömegben. Ketten akkor voltunk először, a kávézóban. Mint most a lánnyal. Ott ül, cseveg, és mosolyog. Mint velem.
Kínosan felnevettem, de azonnal abbahagytam, mire anyu idiótának néz, nevetek a semmin.
- Menjünk? - kérdezte anyu sokadszorra.
És ekkor volt, hogy Ádám odanézett. Rám. Pont rám.Pupillái kitágultak a hirtelen jött idegesség miatt, nem láttam ugyan, de tudtam, ilyenkor az alsó ajkai is megremegtek. Nagyon jól ismertem, és azt hittem ő is engem. Csak nézett, nem rohant oda hozzám, nem mutatott be, nem lépett semmit. Ahogy akkor sem, amikor elhagyott. Ő sem állt ki mellettem, magamra hagyott. Akkor mondta, rendben vége. Én nem tudtam mit tenni. Tűrtem.
A lány észrevette, hogy Ádám figyelmét valami jobban foglalja el mint az ő személyisége. Hirtelen Ádám tekintete felé fordult. Felém. Ereimben meghűlt a vér, ahogy néztek, de nem éreztem a késztetést, hogy elkapjam a tekintetem. Szánalommal néztem Ádámra, aki továbbra is meglepettséggel tekintett rám. A lány bökdöste Ádám karját, de ő csak engem nézett, majd mire a lány sokadszorra is megbökte, felé fordult. Én is elkaptam a tekintetem, a földet bámultam. Könnyeket tartottam vissza. Pár másodperc eltelése után újra az előbb kiszúrt irányba néztem, ismét engem néztek. Ádám mozdult, gondolom fel akart állni, ekkor anyu felé fordultam.
- Most már mehetünk. - suttogtam felé fordulva, aztán utoljára Ádám felé fordultam, már állva volt, éppen magyarázott valamit a lánynak, és mintha felém igyekezett volna. De mi gyorsabbak voltunk anyuval, hamarosan már a kocsiban ültünk. Nem gondoltam, hogy egy napon két régi ismerőssel is fogok találkozni, ráadásul olyan emberekkel, akiket jobb szerettem volna soha többé látni. Kinéztem az ablakon, és láttam, hogy Ádám siet a kocsi felé, de ekkor anyu már hajtott kifelé a parkolóból. Ádám intett, hogy álljunk meg, de én csak a fejem ráztam felé. Eszem ágába sincs megállni, és hallgatni a szánalmas dumáját. Mert bizonyára azt akart. Magyarázkodni, úgy mint Angelika. Én ezt nem akarom hallgatni. Beszéljék meg egymással, ha még mindig olyan jóba vannak, mint általánosban. Én elvagyok egyedül, mint mindig.
Aztán beugrott, hogy engem senki nem vár otthon, sem sehol, hogy megbeszélje velem ezeket. Hogy kibeszélje milyen mocsok ez az Ádám gyerek. Nincs semmilyen régi ismerősöm, akire szívvel írok rá, és ő szívesen válaszol. Nincs ilyen, aki tökéletesen ismeri Ádámot, és ezt megbeszélné velem. Lori igaz barát, de sajnos ő nem ismeri úgy, mint én.
Ezeket most újra magamban kell tartanom, akár belehalok a fájdalomba, akár nem.
Ádám megállt, tüdeje gyorsan emelkedett, a futás miatt. Csak nézett utánunk, de nem éreztem lelkiismeret furdalást. Én többet szenvedtem ő miatta, itt az ideje visszaadni az adagokat. Mindenkinek aki megérdemli.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése