1.fejezet 4.rész

Sziasztok pajtik!

Örülök, hogy újra itt vagytok, és olvastok.

Most nincs hosszú monológ, csak a folytatás.

Legyetek jók - de ne nagyon -!

xx Lena

1.fejezet 3.rész

Sziasztok pajtik!

Meghoztam az új részt - tudom, rengeteg késéssel - ami remélem tetszéseteket nyeri, és pipáltok nekem, hogy tudjam, biztosan tetszik. De a kommenteknek is nagyon örülök, vagy akár a Chat-en - jobb oldalt találhatjátok - is írhattok nekem. 

Ennyi lettem volna.

Legyetek jók - de ne nagyon -!

xx Lena

1.fejezet 2.rész

Sziasztok pajtikák!

Meghoztam a következő részt, kis késéssel igaz, amiért most hatalmas elnézéseteket kérem. Ezer bocsi. De nem is rizsálok most többet, amint tudok hozom az új részt.

Addig is legyetek jók - de ne nagyon-!

Csók.xx

1.fejezet 1.rész

Hello pajtik!

Íme az első rész nektek, hatalmas szeretettel. A dizájn megváltozott, remélem tetszik az új, ha esetleg valami változást szeretnétek, írjatok kommentet, szívesen fogadom.

Az első pár részben még nagyjából csak a környezet bemutatása lesz, néhol egy kis újdonság is, de az eleje még tuti csak ismertetés lesz. Aztán jön a kaland, pontosan azért, hogy mindenki megismerje a környezetet, és aztán haladjunk tovább. Így a korrekt szerintem.

Hamarosan érkezem még.

Addig is legyetek jók - de ne nagyon-!

Csók.xx

Welcome!

Sziasztok! A nevem Fekete Kira. Gimnáziumot fejeztem be ebben az évben New York-ban, és most Szeptemberben utazok vissza szüleimhez Magyarországra, hogy a Főiskolát már szülőhazámban kezdjem. Hiányoztak a szüleim, leginkább ez vonzott vissza, mert amúgy maradtam volna. Semmi vonzó nincs számomra ebben a városban, azért is menekültem el a gimnáziumi évekre. Haza se jöttem, a szüleim látogattak engem. Nem hiányzott a poros városok sokasága, a trágár beszédek, a klikkesedő emberek, a lenéző tekintetek, a hamis barátok, az undok szomszédok, a hangos utcák. Semmi. Jól megvoltam én a zsúfolt Manhattan egyik kisebb utcájának kellemes házában egy kedves lakótárssal, Lori-val. Megígértem neki, hogy ha tudunk mindennap Skype-olunk, és tartjuk a kapcsolatot. Legjobb barátokká váltunk odakint, de nem bírtam már a kísértéssel, hogy újra a szüleimmel élhessek. Persze azt is megpróbáltam, hogy mi lenne, ha esetleg ők jönnének ki Manhattan-be, de lehetetlennek bizonyult számukra a nyelvi ismeretek, és a munka miatt. Igazából semmit nem tudnak/tudtak Manhattan-ről vagy úgy New York-ról t, kivéve amit én mutattam nekik.

Lori már most hiányzik, ahogy itt ülök a teli repülőn, bámulok ki az ablakon, és nézem a gomolygó felhőket. Anyuékra gondolok, hogy csak miattuk csinálom. Volt barátom Manhattan-ben is, de hamar vége lett mindnek, amik annyira nem ráztak meg, mert nem voltak nagy kapcsolatok. Talán még soha nem is voltam igazán szerelmes. Az első csók pillanata sem volt tökéletes, ahogy a többi sem. Számomra minden 'első' unalmas volt, azt hiszem. Talán lesz olyan, ami igaz nem lesz első, de annak fogom érezni, mert az igazán jó lesz, és igazán fogom élvezni. Talán majd Magyarország meg szán, és segít rajtam. Ideje lenne, még semmit nem tett értem ez az ország. Semmit.

A leszállásnál a csomagomat húzva magam után keresem a szüleim tekintetét a tömegben, vagy akár egy táblát, integető kezeket, de igazából sehol nem látok semmit. Arra gondolok talán elfelejtettek kijönni értem, de ez nem lehet, mert mielőtt eljöttem hívtam őket. Tudnak arról, hogy érkezem. Arról is, hogy most.

Talán csak elmentek valahova, Wc-re, hasonló. Talán még nem értek ide.

Minden átfutott a gondolataim sokaságán, a legrosszabbak is.

Leültem egy üres helyre a sorok közt, egy öreg néni mellett foglaltam helyet, aki a hírlapok legújabb kiadványát olvasta. Rákukkantottam, de ahogy észrevette, hogy olvasom, azonnal elkapta, becsukta, és elment.

Na ez nem hiányzott. A nagyképű, undok, bunkó emberek. Kortól függetlenül. Manhattan-ben ilyen nem volt. Ha látták, hogy kíváncsian olvasom én is, közelebb jött volna, hogy olvassam én is. Magyarország nem lett közelebb a szívemhez. Kicsit sem.

Benyomom a hívás gombot a telefonomon, megjelenik az 'Anyu' felirat, aztán emelem is a fülemhez. Megnyugodok, amikor hallom a vonal másik végén a hangját.

 - Ne idegeskedj kicsim, csak dugóba keveredtünk, nagy baj nincsen. Meg vagy?

 - Anyu, már itt várok.

 - Ne haragudj kicsim, van nálad magyar forint? - kérdezte.

 - Van. Azt mondod menjek haza egyedül? - sóhajtottam.

 - Csak egy darabig kellene jönnöd, oda már odatudunk menni a kocsival.

 - Oké, indulok. - sóhajtottam keserűen, majd bontottam a hívást.